Amikor a bél és a fej egyszerre borul — az első gondolatok cikk

Sziasztok!

A blog kettészedése megtörtént, így ezentúl talán jobban ki tudom fejteni a saját gondolataimat. Eddig nagyon keveredett a paprikás krumpli receptje a mélyenszántó gondolataimmal, ami kissé zavaró lehetett — de ennek most vége. Igazából rengeteg gondolatom van, amit le tudnék írni, de kezdjük azzal, ami az elmúlt három hétben történt bennem: fejben, és szó szerint bennem.

Betegség

Kezdeném rögtön azzal, hogy három hete egy komolyabb betegség söpört végig rajtam. Vagyis egy átlagembernek ez nem lenne komoly betegség, de az én helyzetemben sajnos igenis az. Ki is fejtem, miért mondom ezt, de előtte ecsetelném, mi vezetett ide, és hogyan éltem meg — szó szerint.

Azzal kezdődött, hogy egy régóta nem kóstolt ételt ettem: sushit. A sushi alatt azt értem, amikor a zöld tengeri hínárba tekert rizsben uborka vagy csirke van, mindez szójaszósszal és ecetes lében áztatott gyömbérrel. Régen ettem ilyet utoljára, a műtét előtt is rég, viszont mindig szerettem, sosem volt vele bajom. Az elmúlt hetekben tök jól éreztem magam a bőrömben, jól ment minden, és gondoltam, megjutalmazom magam egy kis extra kajával. Hát, sajnos nem kellett volna.

Ahogy megettem, még nem volt semmi bajom, de már akkor gondoltam, hogy ebből jó nem fog kisülni. Amúgy mellé rendeltem még egy kis papírdobozos adagot, amiben tészta volt, csirke, zöldségek, szójaszósz meg ilyesmi — lényegében alap ázsiai, semmi extra. Annak a felét sem bírtam megenni. Mondom, majd megeszem másnap. Viszont már nem volt rá lehetőség, mivel ahogy felkeltem reggel, éreztem a testemben, hogy valami nem oké.

Nagyon égett a gyomrom, émelyegtem, hányingerem volt, fájt a fejem, és kicsit szurkált a műtétem helye is. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam magamban: hát nagyon jó, helyben vagyunk. Megint megérkeztünk oda, ahol a bélbetegségem kialakulásának idején voltam, amikor hasonló tüneteim voltak. Nagyon megijedtem, és először nem tudtam, mi bajom van. Mindenre tippeltem már: biztos valamit ettem, ami romlott volt (pedig mindennek nézem a lejárati dátumát), vagy a sushi (ez volt a legerősebb tippem), vagy a legrosszabb változat, hogy megint baj van a belemmel.

Természetesen ment a hasam, és a székletem sem volt normális. Ez a legerősebb jele annak, hogy nem oké. Egy átlagember erre legyint, hogy majd elmúlik, egy kis hasmenéstől nem lesz baja. De nekem — azok után, amin keresztülmentem — egy kis hasmenés is erős visszacsatolás a bélműtétes időszakomra. Mert ebből tudom, hogy nem tudja rendesen megemészteni, gyorsan áthalad a beleimen, és a vastagbelem nem szilárdítja meg, tehát ott van a probléma.

Az első napokban vártam — vagyis próbáltam túlélni —, hátha csak egy-két nap, és elmúlik. Mondom, biztos a front miatt van, vagy ki tudja. Én már mindenre gondoltam. Közben pirítóson és sonkán éltem. Muszáj volt, hogy ne terheljem a rendszerem. Természetesen folyamatosan ment a hasam, megállás nélkül, és az összes többi tünet is egyszerre volt jelen.

A 3-4. napon, amikor még mindig nem javult semmi, a szorongásom egyre jobban beindult, és foglaltam időpontot egy részletes vérvételre. Az eredmény még aznap meg is jött: állítólag semmilyen gyulladásra utaló jelet nem mutatott, így picit megnyugodtam. Bár a máj- és veseértékeim nem voltak tökéletesek, a határon mozogtak.

Aztán a 7-8. napon, a feleségem tippjét megfogadva, ittam egy izotóniás sportitalt, és ettem hozzá sajtos pogácsát. Elsőre hülyeségnek gondoltam, de végül ez húzott ki a szarból (szó szerint xd). Ezután fokozatosan elkezdtem jobban lenni, és pár napra rá megszűntek a tünetek, helyreállt a rend. Nem biztos — sőt, tuti —, hogy nem ez gyógyított meg, csak egybeesett a gyógyulással, de nagyon örültem neki.

Végezetül annyit erről, hogy a kísérletezés nem túl jó, de hasznos és muszáj. Rájöttem, hogy ennek a bélnek ezentúl az ázsiai vonal veszélyes. Vagyis egy része: a nagyon fűszeres és a csípős dolgok. Bár csak egy picike wasabit ettem — mert én, bolond, nem ismertem fel —, és a gyömbér sem lehetett túl hasznos a belemnek, mert erős volt, ahogy a szójaszósz is. Óvatosabban kell bánnom az ízekkel. Inkább a lágyabb, szószosabb, krémesebb vonalra kell rámennem, mint mondjuk az olasz. Az a helyzet, hogy a magyaros sem nagyon illik ebbe bele.

Aki ugyanígy közvetlenül bélműtét után van, annak ajánlom, hogy minimalizálja az ázsiai vonalat, és legyen óvatos. Én leteszteltem, hogy másnak már ne kelljen.

Tehát a műtét óta ez volt az első komolyabb betegségem, de szerencsére túl vagyok rajta. Ami viszont a legrosszabb, az a gondolat, hogy megint a belemmel lehet baj, és ugyanúgy kórházba kerülhetek, végigjárva ugyanazt az utat... Nem tudom, mennyire lennék erős, mint amilyen akkor voltam. Valószínűleg valahogy átmennék rajta, de nem lennék ennyire erős. Nem szeretném ezt újból, úgyhogy extrán kell figyelnem az életem minden pontjára, hogy ez ne forduljon elő még egyszer.

Hangulatingadozás

Ami viszont ezután jött, azt már végképp nem akartam. Egyáltalán nem hiányzott egy hangulatingadozós időszak, mint a műtétek előtti és közbeni időszakban.

Amellett, hogy a rossz közérzet valamilyen szinten megmaradt — vagyis van egy állandó, nagyon enyhe fejfájásom, ami lehet, hogy az időváltozás miatt van, mert közeledik az ősz —, az alvásom minősége is erősen leromlott. Eddig tökéletesen aludtam, mint a kisbabák (mondjuk szerintem ők főleg nem xd), reggel felkeltem munkába, és fitten kezdtem a napot. Na most viszont mostanáig minden reggel egy harc. Mintha a betegség miatt felborult volna valami, ami eddig épült. Vagy talán annyira megviselte a szervezetemet, hogy idő kell, mire úgy regenerálódik, hogy megint rendben legyen minden funkciója? Lehet, talán. Próbáltam napi 8 órát aludni, de van, hogy abból 6 jön össze, vagy kevesebb. Vagy amikor többet is alszom, akkor sem vagyok kipihent, és hetek óta olyan vagyok, mint egy zombi.

Amiből az következik, hogy az eddigi motivációm erősen lecsökkent. Nincs bennem akkora tűz, mint hetekkel, hónapokkal ezelőtt, és ez sajnos meg is rémiszt kicsit. De ugyanakkor a fegyelem megmaradt, tehát ugyanúgy teszem a dolgom, nem állok le a terveim megvalósításával, és haladok előre — csak fáradtan, motiválatlanul és picit szomorúan.

A szomorúság mostanában felütötte a fejét, és nagy valószínűséggel ezekből kifolyólag. Mivel annyira nincs okom rá: én pozitívan látom a világot, tényleg. Tudom, hogy sokkal rosszabb sorsok is vannak nálam, hálás vagyok azért, amim van, és nem vagyok telhetetlen. Próbálok a jelenben élni, megélni és boldog lenni. De most a betegség minden téren legyengített, és az, hogy a bél-agy tengely létezik, nagyon is valós. A betegségtől elindulva a végére odajutottam, hogy szomorú vagyok. Nagyon is van összefüggés.

Tehát ha valakinek rossz kedve van, és annyira nincs rá oka, nem érti — lehetséges, hogy egészségügyi gondok is állhatnak a háttérben, például a béllel kapcsolatosak, vagy valamilyen regenerációs időszakot él meg a teste. A testnek szüksége van energiára és tiszta pihenésre, amit nem lehet félvállról venni. Ezt is megtanultam sajnos a saját döntéseimből. De erről majd talán egyszer egy másik blogcikkben mesélek.

Viszont erőteljesen igényem van arra, hogy visszakapjam a pár héttel ezelőtti erős énemet. Szükségem van rá, és nem fogok ebben az állapotban maradni!

Oda kell figyelni a testünk jelzéseire, és nem szabad legyinteni rájuk, mert a testünk nagyon érzékeny műszer — főleg 30+ évesen, és utána hatványozottan igaz ez.

Összefoglaló

Érdekes volt ez az első gondolatok blogcikk. Még sosem írtam ki magamból ilyen részletesen, amit gondolok. Nem gondolnám, hogy bárki ezeket a sorokat valaha is olvasni fogja, de ha már véletlenül egy-két embernek segített bármilyen módon, azt gondolom, már megérte.

Azért fejtem ki ilyen hosszan és részletesen, hogy ha bárki ilyen cipőben jár, mint én, akkor tudja, mit kell tennie, vagy felismerje a jelek alapján a problémát. A saját tapasztalataimból szeretnék segíteni az embereknek, mivel amikor én keresztülmentem a bélműtétes időszakokon, senki nem tudott segíteni nekem — magamnak kellett rájönnöm mindenre, a mai napig. És mit meg nem adtam volna, ha valahol olvashattam volna más ember tapasztalatait. Sajnos nekem még ennyim sem volt.

Természetesen a család támogatott a maga módján, de lényegében teljesen magamban maradtam.

Én voltam, és a kis bélbetegségem...