Két hét, öt konyha — és egy 18 éve nem hallott hang
Olasz-görög hibrid, első kijevi csirkemellem, egy Cicabár nevű hely, és egy régi barát, aki 18 év után felbukkant.
Hello mindenkinek!
Sajnos technikai gondok miatt kiesett egy hét, de itt vagyok és pótolom — így most két hét anyagát próbálom belesűríteni ebbe az egy blogposztba. Nem lesz extra hosszú, sőt, a terveim szerint inkább rövidebbnek kell lennie. Hihetetlen finomakat ettem az elmúlt két hétben, illetve volt egy mély érzelmeket kiváltó esemény is.
Ételek
Szokás szerint az olasz-görög vonal hódít nálam, de most beugrott egy spanyol és egy ukrán étel is — és egyáltalán nem bántam meg.
Olasz-görög vonal
Egyszerűen nem tudom megunni, top 1 ízvilág.
Hibrid olasz-görög csirkés tészta
Ezt a kaját fixen el fogom készíteni, ha lesznek majd videós blogok. Ez konkrétan mestermű lett, isteni volt!
Ami volt benne: tészta, bazsalikomos paradicsomszósz, tejszín, friss bazsalikom, rukkola, petrezselyem, hagyma, fokhagyma, csirke, feta sajt, parmezán, kapribogyó, olívabogyó.
Görög saláta
Egyszerű, normál görög saláta — ebben a melegben nagyon jól tud esni. Csirkekockákkal megturbóztam. Sok olívaolaj, és mehet is!
Gyros tál
Jó kis gyros tálat vettünk helyben, de édesburgonyával és teljes kiőrlésű pitában, tehát mondhatjuk, hogy 90%-ban egészséges volt. Ami nem, az az, hogy szerintem olajban sütik ki hozzá az édesburgonyát — de azon kívül 10/10.
Bolognai spagetti
Szokásos menü. Nem én készítettem, hanem az apósom, marhahúsból. Nagyon jó lett. Legközelebb én is fogok csinálni, de én a hosszú elkészítési módot szeretem, azaz a 2-3 órás főzést. Alig várom azt is.
Spanyol vonal
Ritka nálam a spanyol kaja, mert sok benne a tenger gyümölcse, de kicsit átalakítottam.
Csirkés rizses paella
Alapesetben ugye tenger gyümölcseivel kellene készíteni, de én maradtam a sima, csak csirkés verziónál — nem igazán jönnek be a tengeri ételek sajnos. Maga a kaja isteni volt. A jó kis paradicsomszósz friss bazsalikommal brutális ízélményt adott.
Magyar
Ez szerintem a top 3-as listámban jelenleg a top 1 kaja.
Mátrai borzaska
Egy jó kis magyar ételt ettem, amit egyszerűen imádok: a mátrai borzaskát. Krumplis bundában kisütött csirkemell, amire aztán fokhagymás tejfölt teszünk. Én édesburgonyával szeretem köretként. Verhetetlen. Bárhova is megyek, mindig ezt kérem.
Ukrán
Ha ukrán kaját kellene mondanom, szerintem ez lenne az egyetlen — de egyszerűen bomba az ízvilága.
Kijevi csirkemell
Ilyet még sosem készítettem, mert számomra a nehezebb kaják közé tartozik elkészítési mód szempontjából. Viszont megléptem, és brutálisan finom lett. Néztem egy autentikus ukrán YouTube-videót, amiben elkészítik, és az alapján sikerült. A csirkemellet meg kell tölteni zöldfűszeres vajjal, majd ki kell rántani. Édesburgonyával ettem köretként. Hát, brutálisan tökéletes volt az ízvilág. Minden nap enném!
Trash
Nem vagyok büszke erre a szekcióra, de komolyan muszáj volt rendelnem — már csak az étterem és az ételek neve miatt is. Az étterem neve: Cicabár. A hamburger neve: Cicaburger (cirmos szósszal). A pizza neve: Cirmos Pizza. Egyszerűen megvett kilóra, imádtam — és még finom is volt :D
- Smashburger
- Pizza (paradicsomszósz, gomba, sonka, sajt)
Gondolatok
Ahogy a bevezetésben említettem, volt egy mély érzelmeket megélő pillanatom. Feltűnt egy régi gyerekkori barátom, akivel 18 éve nem beszéltem. Mély érzéseket éltem meg emiatt, mert hihetetlen nosztalgiabeszélgetést folytattunk le. Az egész gyerekkoromat vele és az akkori baráti társaságommal töltöttem. Nagyon jó volt visszaemlékezni, miket csináltunk és miket éltünk meg. Én már egy csomó mindenre nem emlékeztem, amire ő igen — tök meglepő. Majd egyszer részletesebben elmesélem. Remélem, nem marad ez csak egyetlen beszélgetés, hanem tudjuk folytatni a barátságot ott, ahol abbahagytuk. Nagyon szeretném. Bár igazából mindenhez két ember kell, tehát majd kiderül. De én támogatom a régi-új barátságot, mivel az érdeklődési körünk nagyjából ugyanaz maradt az évek során, szinte semmit sem változott.
Összefoglalás
Elmondhatom, hogy mióta blogolok, szerintem most készítettem a legjobb kajákat. Brutális ízélményeket hagytak maguk után. Szintet is léptem szerintem a kijevi csirkemellel. Terveim szerint lesznek részletesebb receptleírások is, és majd videók hozzájuk. Egyelőre sajnos még nem tudtam megvalósítani, amit az előző blogcikkben ecseteltem, hogy kettészedem a recepteket és a magángondolataimat. De rajta vagyok, hogy ez megvalósuljon. A recepteket mentem, tehát ki fogom dolgozni őket a későbbiekben, és bárki, aki el szeretné készíteni, a részletes leírás és a videó alapján sikerrel fog járni.
Utolsó észrevétel: a 2 hétben nem volt ázsiai étel. Érdekes. Nem baj, mert a következő héten ezzel fogom kezdeni.
Zárásképp annyit, hogy a Twin webappom egészség moduljának fejlesztését már elkezdtem, amibe beletartozik az étkezés rész is. Nagyoooon összetett lesz. Alig várom, hogy megmutassam.
Jó hetet mindenkinek, és egyetek jól!
Tetszett a poszt? Jelezd egy kattintással — a számot mindenkivel megosztjuk.
Hozzászólások
Hozzászólások betöltése…